Minden évben a felvonó konferencia ad helyet több felvonós díj átadásának. Ez idén sem volt másképp. A Magyar Felvonó Szövetség idén 2 szakembernek adta át a Dr. Sváb János életműdíjat. 

FIGYELEM! Ez egy szakmai bejegyzés, és főleg felvonós szakembereknek szól. A leírtakért felelősséget nem tudunk vállalni, mivel a leírtak az előadások szubjektív összefoglalói. A leírtak 2015. június 11-én hangzottak el. Dőlt betűkkel Sümeghi Mátyás megjegyzései.
Magyar Felvonó Szövetség
Dr. Sváb János életműdíjban részesült Kováts AttilaSEMATIC magyarországi gyárának vezetője. Pályája 1960-ban Nyíregyházán indult. A pécsi Pollack Főiskolán végzett liftesként, majd az akkori egyedüli ÉMI-nél területi szakértő lett, később pedig állomásvezető helyettes. Az ellenőrködés mellett elindította saját liftes vállalkozását is, majd rájött, hogy inkább csak ez utóbbi érdekli, ezért az ellenőrködéssel felhagyott. Vállalkozása dinamikusan fejlődött, így volt lehetősége a fejlesztésekre, és gyártóegységek létrehozására is. Később az egyik fő beszállítója a SEMATIC ajtó céggel történő közös munka gyümölcse lett az, hogy sikerült a cég gyártását Nyíregyházára csalnia, amelynek ő lett a vezetője. A gyártás volumene kezdetben 10-15 ezer liftajtó volt évenként, mára ennek a dupláját gyártják, és a mennyiség folyamatosan növekszik. Attila annak ellenére, hogy egy multi cégnek a helyi vezetője lett, megőrizte emberi, baráti tulajdonságait. A Comfort-Lift nevében is gratulálunk neki!

Szintén Dr. Sváb János életműdijat kapott Dr. Palla Miklós, az ÉMI TÜV-SÜD Kft. szakembere. Miklós a Budapesti Piarista Gimnáziumban végzett, majd a Pécsi Pollack egyetemen 1972-ben üzemmérnökként végzett. 1978-ban a BME-n munkavédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett. Életét a tanulás és a tanítás tölti ki. (hobbija a Balaton és a vitorlázás mellett) A hajdani egyedüli ÉMI-nél szakértősködött, mellette pedig vezető tervezőként is dolgozott. A Magyar Mérnöki Kamara tagja már a kezdetektől fogva. Rendelkezik emelőgép, felvonó és mozgólépcső ellenőri jogosultsággal is. Részt vesz a szabványok előkészítésében, honosításában, az MSZT szabványosítási tagja. A liberalizáció után az ÉMI-TÜV SÜD Kft. szakértője lett. Folyamatosan oktatja, és próbálja átadni tudását az ÉMI fiataljainak, de szívesen ad tanácsot bárkinek, aki megkeresi. Szakértelme vitathatatlan, számos tervező is kér tőle tanácsot rendszeresen, ő pedig barátként segít mindenkinek. Mikinek a Comfort-Lift nevében is gratulálunk, és a fentieket csak megerősíteni tudjuk.

Idén először került átadásra a Felvonó szakma kiváló művelője díj, amelyet Reményi Károly és Hódosi Sándor kapott meg. Mindkettőjüknek gratulálunk.

A LIFT-S Egyesület Az Év Felvonó Díjra 4 cég pályázott idén 6 felvonóval. A KONE, A Molnár-lift, az Épülettechnika, továbbá a Nyírlift Kft. Az egyik díjat a KONE kapta meg az Eiffel Palace-ba beépített liftjeire, a másik díjat pedig az Épülettechnika Kft. a Bazilikába beépített felvonóra. Mindkettő díjazottnak gratulálunk.

Az Év Felvonó Építőeleme díjat az Innolift kapta egy speciális, saját fejlesztésű vezérléssel rendelkező személy-teherfelvonóra. Gratulálunk Gécs Sándornak is a díjhoz.

Külön öröm számunkra, ha egy-egy ilyen díjátadón olyanok kapnak díjat, akikkel jó kapcsolatot ápolunk. A SEMATIC cég cégünk egyik beszállítója, Palla Mikitől rendszeresen kérünk mi is szakmai tanácsot, az Épülettechnikával és Kakuk Bélával baráti a kapcsolatunk, szinte napi szinten beszélünk, a Hódosi-Lift és az Innolift is rendszeresen vásárol tőlünk liftalkatrészt. Még egyszer gratulálunk mindenkinek!

Facebook Comments